Lezárt akta: természetkárosítás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A lajosmizsei rendőrök vádemelést javasolnak a román férfival szemben.

 

A Bács-Kiskun Megyei rendőrök a Nemzeti Adó- és Vámhivatal járőreivel közösen végrehajtott TISPOL akció keretében 2017. október 12-én 15 óra 25 perckor ellenőriztek egy tehergépjárművet az M5-ös autópályánál telepített tengelysúlymérő-állomáson.

A Mercedes rakterében az átvizsgálása során az egyenruhások 16 hűtőtáskában összesen 2946 madár tetemét találták meg, amelyeket a nyomozók lefoglaltak. A kirendelt igazságügyi szakértő megállapította, hogy azok közül két faj az európai közösségben természetvédelmi szempontból jelentős állatfajok, a többi védett besorolási szintbe tartozik. A madarak együttes értéke több, mint 73 millió forint.

A lajosmizsei nyomozók a tehergépkocsi 34 éves sofőrjét gyanúsítottként hallgatták ki természetkárosítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A román férfival szemben a nyomozást a napokban befejezték, és az ügyet vádemelési javaslattal küldték meg a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségnek.  

<< Vissza az előző oldalra