Lezárt ügy: halált okozó testi sértés

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Mellkason ütötte ismerősét, aki másnap az otthonában belehalt sérüléseibe. A zalai rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a gyanú szerint a 39 éves helyi férfi 2018. november 3-án 15 óra 30 perckor Galambokon, a Kossuth Lajos utcában a járdán - minden előzmény nélkül - két kézzel mellkason ütötte a vele szemben gyalogló ismerősét. A sértett a bántalmazás következtében hanyatt esett és fejét a betonba ütötte, eszméletét rövid időre elvesztette. Járókelők siettek a segítségére, de a férfi nem kért orvosi ellátást, hazament otthonába, ahol másnap testvére holtan találta.

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a 39 éves B. Zoltánnal szemben, halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, az iratokat pedig átadta az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra