Lezárt ügy: Márkajelzéseket loptak gépkocsikról

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást azzal a három fiatallal szemben, akik a megalapozott gyanú szerint parkoló autók emblémáit lopták el.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást két debreceni és egy hajdúsámsoni fiatallal szemben.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2017. november 6-án 22 óra körül arról, hogy Debrecenben, István úti lakásából látja, hogy három fiatal fiú egy késsel lefeszíti a parkoló autók márkajelzéseit. A debreceni járőrök rövid időn belül, még a helyszín közelében elfogták a fiatalokat, akiket előállítottak a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók kihallgatták őket. A gyanúsítottak beismerős vallomást tettek, amely során elmondták, hogy tetszés szerint választották ki az autók emblémáit, amiket csak dísznek akartak használni. A nyomozás adatai szerint összesen 15 személyautó márkajelzését tulajdonították el a fiatalok.

A nyomozók a gyanúsítottakkal szemben folytatott nyomozást 2018. március 6-án befejezték és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbították a járási ügyészség részére.

 

<< Vissza az előző oldalra