Lezárt ügyek: Bíróság előtt felelhet a rabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vádemelési javaslattal élt a rendőrség azzal a férfival szemben, aki egy 80 éves borsodnádasdi nyugdíjast teregetés közben otthona udvarán megtámadott és kirabolt.

Mint ismeretes az Ózdi Rendőrkapitányság Borsodnádasdi Rendőrőrse rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a 23 éves, helyi V. Ferenccel szemben.

 

A gyanúsított 2016. augusztus 19-én a déli órákban egy borsodnádasdi ház udvarán megtámadott és hátulról lefogta a kezeit egy teregető 80 éves bácsinak. A sértettől támadója erőszakkal elvette pénztárcáját benne pár tízezer forinttal, majd elmenekült. A nyugdíjasnak az esettel összefüggésben 8 napon belül gyógyuló sérülése keletkezett.

 

A rendőrök azonosították, majd 2016. szeptember 19-én elfogták a bűncselekmény elkövetésével magalapozottan gyanúsítható V. Ferencet, akinek az eljáró nyomozási bíró ügyészi indítványra 2016. szeptember 21-én elrendelte előzetes letartóztatását, amit az eljárás során mindvégig fenntartott.

 

A terhelttel szemben folytatott nyomozást a Borsodnádasdi Rendőrőrs 2017. január 9-én lezárta és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes ügyészségre.

<< Vissza az előző oldalra