Lezárt ügyek: kétszer is kirabolta áldozatát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, amelyet azzal a fiatalkorúval szemben folytatott le, aki két egymást követő napon is kirabolt egy férfit.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 16 éves rudabányai fiúval szemben.

A gyanúsított 2021. november 15-én Rudabánya egyik utcájában találkozott egy általa látásból ismert helyi férfival. A férfit számon kérte egy vélt tartozása okán, majd bántalmazta és elvette néhány ezer forintját.

Ezt követően a támadó másnap megjelent a sértett lakásán, ahol ismét bántalmazta az ágyban fekvő házigazdát, majd elvette 80.000 forintját és a cipőjét.

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra