Lopott és lopni akart

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A püspökladányi rendőrök elfogták és őrizetbe vették a férfit.

A rendőrséget 2019. augusztus 20-án 8 óra körül telefonon hívta egy szerepi lakos, aki bejelentést tett arról, hogy gépkocsiját ismeretlen személy ellopta.

A rendőrök adatgyűjtést végeztek, majd a beszerzett információk alapján azonosították a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit.

A nyomozók elfogták és kihallgatták a 21 éves férfit, akit több hasonló bűncselekmény elkövetésével is összefüggésbe hoztak. A megalapozott gyanú szerint a férfi egy másik gépkocsit is megpróbált elvinni, illetve egy ingatlan melléképületéből ellopott egy sertést.

A. Sándort a Püspökladányi Rendőrkapitányság munkatársai őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására, amelyet a Debreceni Járásbíróság 2019. augusztus 23-án elrendelt.

A gyanúsítottal szemben a nyomozó hatóság jármű önkényes elvétele bűntett és kísérlet, illetve lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a büntetőeljárást.

<< Vissza az előző oldalra