Lövöldöztek, majd feladták magukat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Két család vitatkozott össze Józsefvárosban egy korábbi nézeteltérés miatt. Több lövés is eldördült.

A rendelkezésre álló adatok szerint egy házaspárra, ismerősükre és annak barátnőjére támadt 2018. október 7-én hajnali fél egykor a 42 éves Ny. Kálmán József, valamint 22 éves fia, Ny. Kálmán Ottó és barátjuk a 24 éves L. József Roland. A tanúk elmondása szerint a két társaság a szóváltást követően dulakodni kezdett, majd a 22 éves fiatalember egy fegyverrel vagy annak utánzatával rálőtt a másik társaságra, akik közül a két férfi könnyebben megsérült.

A nyomozás során az is kiderült, hogy a feltétezett elkövetők egy autóban várták a hazatérő másik családot. A vita egy korábbi üzleti ügy miatt alakult ki.   

A rendőrséget a sértettek hívták, de amire a rendőrök kiértek, a támadók elmenekültek a helyszínről, majd még aznap délután bementek a VIII. kerületi Rendőrkapitányságra és feladták magukat.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VIII. kerületi Rendőrkapitánysága fegyveresen elkövetett csoportos garázdaság bűntett miatt indított eljárást az ügyben. A nyomozók a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tesznek letartóztatásuk indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra