Más dolgozni, ő lopni járt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A nyomozók 16 rendbeli lopással gyanúsítanak egy férfit, aki a rendőrségi fogdában várja a bíróság döntését letartóztatásáról.

Egy helyi lakos megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2023. november 7-én 18 óra és november 8-án 17 óra között egy karcagi áruház előtti kerékpártárolóból ellopott egy lezárt biciklit. A rendőrök adatokat gyűjtöttek, és kamerafelvételeket elemeztek, tanúkat hallgattak ki. Hamarosan körvonalazódott a feltételezett elkövető kiléte, akit elszámoltattak. A férfi nem ismeretlen a nagykunsági nyomozók előtt, hiszen gyanúsítotti kihallgatásakor 16 üzletszerűen elkövetett bűncselekményt: 10 lopás vétséget és 6 lopás bűntettet róttak a terhére.

Az ereje teljében lévő 36 éves férfi 2022 augusztusától kizárólag karcagi magánszemélyek sérelmére követte el a lopásokat. Vitt mindent, amit később pénzzé tudott tenni: ékszereket, ruhaneműt, mobiltelefonokat, tisztítószereket, szeszes italokat, kerékpárokat, szerszámgépeket.

A gyanúsítottat a nyomozó hatóság őrizetbe vette és kezdeményezték letartóztatását.

<< Vissza az előző oldalra