Másodjára a rendőrökkel találkozott - frissítve

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök elfogtak egy visszatérő „unokázós” csalót, társát még keresik.

A Budapest XVIII. kerületében lakó idős sértett 2018. augusztus 23-án az esti órákban telefonhívást kapott. A telefon másik végén egy férfi az unokájaként mutatkozott be, majd közölte, hogy balesetet okozott és szüksége van kétmillió forintra, amiért egy barátját fogja elküldeni. A sértett 700 ezer forint készpénzt és arany ékszereket adott át egy megbeszélt helyen az ismeretlen barátnak. A találkozó után a sértett felhívta igazi unokáját, aki elmondta, hogy ő nem okozott balesetet.

Az ismeretlen elkövető 2018. augusztus 24-én újra felhívta az idős férfit, hogy még további kétmillió forintra van szüksége.

A második találkozó idejéről és helyéről a sértett már értesítette a XVIII. kerületi Rendőrkapitányságot. A Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai jelentek meg a megbeszélt helyen, és elfogták B. Ferenc 47 éves gyáli lakost.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói B. Ferencet csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. 

Társai ellen a rendőrség elfogatóparancsot adott ki, akik közül L. Ferenc 2018. augusztus 27-én 13 órakor feladta magát, a 39 éves Németh Csabát továbbra is keressük.

Németh Csaba

A Budapesti Rendőr-főkapitányság XVIII. kerületi Rendőrkapitánysága kéri, hogy aki a felvételen látható Németh Csabát felismeri, tartózkodási helyével kapcsolatosan információval rendelkezik, akár névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107 vagy 112 központi segélyhívó számok valamelyikén.

<< Vissza az előző oldalra