Megtalálta, eltette, eladta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy helyi nő az egyik dombóvári áruházban talált egy telefont, melyet nem adott le a vevőszolgálatnál vagy a rendőrségen, hanem inkább eladta azt.

A Dombóvári Rendőrkapitányságon tett feljelentést ismeretlen tettes ellen egy 56 éves Dunakesziben élő nő, mert 2019. február 19-én a város egyik áruházában felejtett mobiltelefonját egy ismeretlen személy ellopta. Az ügyben a rendőrök a beszerzett bizonyítékok alapján rövid időn belül azonosították a bűncselekmény elkövetőjét, egy 19 éves dombóvári nőt, akit üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetése miatt gyanúsítottként hallgattak ki. A fiatal kihallgatása során a cselekmény elkövetését elismerte, elmondta, hogy az üzlet ruházati részlegén találta a telefont, melyet nem adott le a vevőszolgálatnál vagy a rendőrségen, hanem eltette a táskájába. A készülékben levő SIM kártyát összetörte, a telefont pedig később eladta.

Az ügyben a dombóvári rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat megküldték az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra