Megütötte az ellenőrt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök elfogták a nőt, aki ellen elfogatóparancs is érvényben volt.

Egy ellenőr tett bejelentést 2016. augusztus 7-én 11 óra 30 perc körül arról, hogy Debrecenben, a Mikepércsi úton lévő buszmegállóban egy nő megütötte. A rendőrök megállapították, hogy az ellenőrök leszállították a buszról a 22 éves nőt, mivel nem volt érvényes jegye, majd szóváltásba keveredett a férfiakkal, mert nem volt hajlandó megadni a lakcímét. A vita hevében a helyi lakos megütötte az egyik ellenőrt, aki 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A járőrök a K. Henriettát elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és megállapították róla, hogy elfogatóparancs van érvényben ellene, mert nem kezdte meg a jogerősen kiszabott szabadságvesztés büntetésének letöltését, ezért átvitték a büntetés-végrehajtási intézetbe.

A Debreceni Rendőrkapitányság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást a gyanúsított ellen.

<< Vissza az előző oldalra