Megverték, és elvették a pénzét meg a cigarettáját

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rablás bűntette miatt indult nyomozás egy 21 éves devecseri és egy 18 éves ajkai férfi ellen.

Az Ajkai Rendőrkapitányság rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást egy 18 éves helyi és egy 21 éves devecseri lakos ellen. A nyomozás adatai alapján a két férfi 2019. március 13-án 23 óra körül az ajkai autóbusz-pályaudvaron bántalmazott egy helyi lakost azzal a szándékkal, hogy az értékeit eltulajdonítsák. A két elkövető a sértettet több alkalommal megütötte és megrúgta, majd a tettesek átkutatták a ruházatát és a nála lévő dohányterméket, valamint több mint tízezer forint készpénzt elvettek tőle.

A rendőrök a bejelentést követően egy órán belül elfogták a 18 éves ajkai lakost, míg 21 éves társát 2019. március 24-én Devecserben fogták el és állították elő az Ajkai Rendőrkapitányságra. A két férfit a nyomozók rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására az illetékes ügyészségnél.

<< Vissza az előző oldalra