Nem mindennapi rablás kísérlet

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

30 perc alatt elfogták a bajai rendőrök a férfit.

A Bajai Rendőrkapitányság munkatársai 2019. február 1-én 17 óra 30 perckor rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették K. Rolandot. A 24 éves helyi férfi a gyanú szerint elfogása előtt fél órával Baján, a Jókai Mór utca és a Csermák Mihály tér sarkán elkérte egy 19 éves helyi férfi telefonját, mivel elmondása szerint sürgősen telefonálnia kell.

Ezt követően eltávolodott és 5 perc után - visszaérve a sértetthez - letagadta, hogy a mobiltelefon nála van. Ezután elsétált a gyanúsított, de a sértett utánament. K. Roland reakciója erre az volt, hogy a kabátját ledobta a földre, valamint a nadrágját és az alsónadrágját letolta és a nemi szervét mutogatta.

Ekkor a sértett a ledobott kabát zsebében megtalálta a korábban átadott mobiltelefont. Ezt látva a gyanúsított többször megütötte arcát, aminek hatására a sértett a földre esett. Ott tovább bántalmazta azért, hogy a mobiltelefont megtartsa. A dulakodás közben végül a férfi visszaszerezte mobiltelefonját.

A rendőrök 30 perc alatt elfogták a gyanúsítottat.

<< Vissza az előző oldalra