Nem sikerült

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság

A ház tulajdonosa nem messze ingatlanától feltartóztatta azt a nőt, aki lakásába surrant be, ahonnan ékszereket és egy pénztárcát lopott el Tolnán.

Egy tolnai férfi tett bejelentést a rendőrségre, hogy 2019. június 24-én a délelőtti órákban egy számára ismeretlen személy bement háza udvarába, és amikor ő kérdőre vonta, elszaladt. A férfi az ismeretlen után futott, akit nem mesze az ingatlantól sikerül feltartóztatnia. A nő elismerte, hogy míg a tulajdonosok az udvaron voltak, ő besurrant a lakásba, és onnan ékszereket és egy pénztárcát – a benne levő személyes iratokkal és 32.935 forint készpénzzel együtt – lopott el.  A tolnai rendőrök néhány perc alatt a helyszínre érkeztek, ahol a nőt elszámoltatták, aki ruházatából önként átadta az ellopott értékeket.

kép

A rendőrök a 28 éves paksi nőt előállították és gyanúsítottként hallgatták ki kisebb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az elkövető tettét azzal magyarázta, hogy stoppal Szekszárdra akart menni, de az autós, akivel utazott Tolnán tette ki, és ha már ott volt, akkor megpróbált pénzt szerezni.

Az ügyben a további eljárást a Szekszárdi Rendőrkapitányság Tolnai Rendőrőrse folytatja.

 

<< Vissza az előző oldalra