Nem várt belépő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az üzlet megköttetett, de a dílert és több mint fél kiló drogot már az erzsébetvárosi rendőrök vitték el a kapualjból.

Opiátot és cannabist árult a nyomozók információja szerint egy nigériai állampolgár a VII. kerületben. A 40 éves férfi a gyanú szerint egy társasház kapualjában árulta napi rendszerességgel a kábítószert. A díleren és az egyik vásárlóján 2024. február 20-án, épp átadáskor csaptak le az erzsébetvárosi nyomozók a Bűnügyi Bevetési Osztály egységével együttműködve. A férfi lakásában tartott kutatás során 0,7 kilogramm kábítószergyanús növényi anyagot, 70 gramm – az elsődleges szakértői vélemény szerint – opiátot, mérleget és közel 3 millió forintot foglaltak le. A drogokból 121 adagot már előre kiporcióztak simítózáras tasakban.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság VII. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói a 40 éves nigériai állampolgárt kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, és őrizetbe vétele mellett kezdeményezték letartóztatását, melyet a bíróság elrendelt.

<< Vissza az előző oldalra