Nyíregyházán rabolt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.

A Nyíregyházi Rendőrkapitányság rablás elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást P. A. 50 éves nyíregyházi lakos ellen. A rendőrség Tevékenység-irányítási Központjába egy 26 éves férfi tett bejelentést 2018. november 6-án 2 órakor, mely szerint néhány órával korábban Nyíregyházán, a Búza téren ismeretlen tettes megverte, és miután az ütésektől a földre került, ruházata zsebeit átkutatta, és elvette a nála lévő néhány ezer forint összegű készpénzét. A bejelentést követően a rendőrök haladéktalanul megkezdték az adatgyűjtést, aminek eredményeképpen rövid időn belül azonosították, és nyíregyházi otthonában elfogták a feltételezett elkövetőt, akitől a bűncselekmény elkövetéséből származó készpénz egy részét is lefoglalták. A gyanúsítottat kihallgatását követően a rendőrség őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásának indítványozására.      

 

<< Vissza az előző oldalra