Őrizetben a rabló

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A füzesabonyi rendőrök egy órán belül elfogták a mezőszemerei fiút.  

A Füzesabonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya rablás bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt indított eljárást egy 17 éves mezőszemerei lakos ellen.

A nyomozás adatai alapján a fiatalkorú megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2019. július 11-én 11 óra 30 perc körül bement egy helyi családi házba és az ott lakó nőtől pénzt követelt, de mivel nem kapott dulakodni kezdtek, majd egy földön talált bottal bántalmazta a sértettet. Eközben a nő zsebéből kiesett a készpénze, melyet a fiatal felkapott és elszaladt.

A bejelentés követően a rendőrök egy órán belül a helyszín közelében elfogták a bűncselekmény elkövetésével összefüggésbe hozható fiút, akit őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgattak ki. Továbbá a nyomozók előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

 

<< Vissza az előző oldalra