Őrizetben a tolvaj

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A mohácsi rendőrök hétrendbeli lopással gyanúsítanak egy 17 éves komlói fiút.

Elfogták, majd előállították a rendőrök 2024. január 3-án azt a fiút, aki december 23-a és január 3-a között kihasználta, hogy egy Mohácson leparkolt autó ajtaját nyitva hagyták, és csaknem ötszázezer forintot vitt el belőle. Kiderült, hogy a fiatalkorú több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható. Az adatok alapján tavaly további négy nyitva hagyott kocsiból vette ki az értékeket, de volt, hogy csavarhúzóval tört fel egy lezárt járművet. A 17 éves komlói fiú decemberben attól sem riadt vissza, hogy bemásszon egy mohácsi ház udvarába, majd kivágjon egy lucfenyőt, és elvigye.

Kihallgatását követően őrizetbe vették a gyanúsítottat, majd kezdeményezték a letartóztatását. A Mohácsi Rendőrkapitányság hétrendbeli lopás elkövetése miatt nyomoz ellene.

 

 

<< Vissza az előző oldalra