Őrizetben az erzsébetvárosi emberölés feltételezett elkövetője

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták, majd gyanúsítottként hallgatták ki azt a holland nőt, aki a gyanú szerint több késszúrással ölte meg párját.

A nyomozás adatai szerint 2024. február 19-én 2 óra 10 perc körül a Budapest VII. kerület, Kazinczy utcában található Airbnb-lakásban egy holland pár féltékenység miatt összeveszett. A vita során a 44 éves nő egy késsel két alkalommal vállon szúrta 54 éves párját, aki olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.

A feltételezett elkövető a cselekmény után megkezdte a férfi újraélesztését, eredménytelenül. A kiérkező rendőrök a nőt a helyszínen elfogták, és emberölés bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki. Vallomásában azt mondta, hogy az esetre nem emlékszik. Az életvédelmi nyomozók intézkedtek, hogy a nőt őrizetbe vegyék.

<< Vissza az előző oldalra