Örökségre hivatkozva csaltak ki pénzt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újbudai nyomozók befejezték annak a nőnek és férjének az ügyét, akik több mint 3,5 millió forintot csaltak ki ismerősüktől.

A nyomozás adatai szerint egy budapesti házaspár 2015 tavaszától különféle okokra hivatkozva rendszeresen pénzt kértek kölcsön egy idős asszonytól. A sértett egyes esetekben a lakásán tartott pénzéből adott a házaspárnak, de volt, amikor kérésükre különféle hitelintézetekből kölcsönt vett fel, majd a pénzt átadta nekik.

Az 55 éves Cs. Krisztiánné és a 39 éves Cs. Krisztián az idős asszony bizalmába férkőzött, és azt állították, hogy nagyobb összegű örökséget várnak, amelyet különféle okokra hivatkozva még nem kaptak meg. Az is mondták, hogy az örökségből ki fogják tudni fizetni a kölcsönkért pénzt, és a felvett hitelek havi törlesztőrészleteit. A nő és a férfi azonban nem fizette vissza a kapott pénzt, és a törlesztőrészleteket is a sértettnek kellett fizetnie. A házaspár több mint 3,5 millió forintot csalt ki az idős asszonytól.

Az újbudai nyomozók Cs. Krisztiánnét és férjét 2017 márciusában üzletszerűen elkövetett csalás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Budapesti Rendőr-főkapitányság XI. kerületi Rendőrkapitányságának munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték és az iratot a napokban átadták az illetékes ügyészség részére.

<< Vissza az előző oldalra