Öt lopás két hét alatt

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 34 éves helyi férfit, aki a gyanú szerint a lopásokat elkövette.

Egy 30 éves nő tett feljelentést a Kecskeméti Rendőrkapitányságon 2018. július 22-én azért, mert előző napon az egyik helyi gyógyszertárban ismeretlen tettes a táskájából ellopta a mobiltelefonját.

Néhány nap elteltével, július 28-án is történt egy lopás a megyeszékhelyen. Ez esetben pipát, szivart, dohányt és szeszes italt tulajdonított el egy férfi az egyik dohányboltból.

A rendelkezésre álló adatok szerint a két lopást ugyanaz a személy követte el, akit beazonosítottak a rendőrök.  A 34 éves helyi férfi tartózkodási helye ismeretlen volt, ezért vele szemben a Kecskeméti Rendőrkapitányság elfogatóparancsot bocsátott ki. Az Akció Alosztály egyenruhásai 2018. augusztus 9-én 7 óra 30 perckor elfogták B. Lászlót, akit kihallgattak és őrizetbe vettek lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

A férfit a nyomozók azzal is gyanúsítják, hogy augusztus 3-án a délutáni órákban besurrant egy cég irodájába, ahonnan egy személyautó indítókulcsát vitte magával. Egy nap múlva egy nyitott gépkocsiból tulajdonított el egy rádiót, egy pendrive-ot és egy kulcscsomót. Augusztus 7-én szintén egy nyitott járműből lopott, ekkor egy táskát vitt magával, amiben készpénz, személyes okmányok és egy bankkártya volt.

A rendőrök előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

<< Vissza az előző oldalra