Parkettázás közben ékszerlopás

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók egy 41 éves Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfit gyanúsítanak megalapozottan a bűncselekmény elkövetésével.

Egy helyi nő tett feljelentést a Kecskeméti Rendőrkapitányságon 2019 májusában, mivel nem sokkal azelőtt lakásából ismeretlen tettes arany ékszereket tulajdonított el hozzávetőleg 600.000 forint értékben.

A nyomozás során kiderült, hogy a sértett nemrégiben megvásárolt lakásában felújítási munkálatokat végeztek, és ez idő alatt tűntek el az ékszerek. A rendőrök megállapították, hogy az egyik munkás – a laminált parketta lerakás közben – a sértett figyelmetlenségét kihasználva lopta el az értékeket.

A bűnügyi osztály munkatársai beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit gyanúsítottként hallgattak ki november 19-én lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A 41 éves Jász-Nagykun-Szolnok megyei férfi beismerte tettét, és elmondta, hogy az egyik jászberényi zálogházban értékesítette az ellopott ékszereket. A kecskeméti rendőrök még aznap felkeresték az üzletet, ahol lefoglalták a keresett értékeket. Egy medál kivételével minden ékszer előkerült, azokat a nyomozók lefoglalták, és azonnal visszaadták a tulajdonosnak.

1.

2.

1.

<< Vissza az előző oldalra