Plébánossal szemben erőszakoskodott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vettek egy 52 éves férfit, aki a plébánián erőszakoskodott az egyházi személlyel szemben.

A gyanúsított 2019. május 18-án délelőtt, egy Nyergesújfaluhoz közel eső település plébániájára becsöngetett. Oda ekkor nem ment be, de a plébánostól pénzt kért ételre. Miután azt megkapta távozott. Egy óra múlva újra visszament, de ekkor már be is ment az ingatlanba. Az ismeretlen elmondta, hogy nem volt nyitva üzlet, ezért most ételt kért, amit a plébános összecsomagolva átadott neki. Miközben a hívatlan vendéget kikísérte, az 52 éves férfi az étel mellé még pénzt is követelt. A pap megijedt és ezért további összeget adott át. A férfinak ez nem volt elég, ezért az egyik helyiségben kutakodni kezdett. A plébános kimenekült az épületből, de az udvaron őt a tettes utolérte, ahol dulakodtak. A megtámadott kiszabadult a fogásokból, segítségért kiabált, ekkor a támadója elmenekült. A rendőrök a bejelentést követően azonnal a helyszínre mentek és a személyleírás alapján megkezdték az elkövető felkutatást.

A esztergomi rendőrök három órán belül azonosították és másnap 18 óra 45 perckor Vácon elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható P. Lászlót. A férfit az Esztergomi Rendőrkapitányságra előállították, ahol gyanúsítottként kihallgatták. A nyomozók a leányvári lakost őrizetbe vették és javaslatot tettek arra az illetékes ügyészségnek, hogy az őrizet alatt az ügyészség állítsa bíróság elé a gyanúsítottat. A rendőrök a pénz egy részét lefoglalták. P. László ellen rablás bűntett miatt indult büntetőeljárás.

1

2

<< Vissza az előző oldalra