Rabolni akart

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kiskunhalasi rendőrök néhány nap alatt beazonosították és elfogták a rablás kísérlet gyanúsítottját.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányságra 2019. március 8-án érkezett bejelentés arról, hogy három nappal korábban az esti órákban egy helyi nőt egy ismeretlen megpróbált kirabolni.

A rendelkezésre álló adatok szerint az 56 éves asszony a Sárkány utcában kerékpározott, amikor mellé ért egy másik biciklis. A kétkerekűt hajtó férfi hirtelen a nő kosarába nyúlt, és megpróbálta eltulajdonítani a táskáját. A sértett nem hagyta, hogy az ismeretlen magával vigye értékeit, ezért kölcsönösen rángatták a táskát, eközben mindketten elestek. Az elkövető továbbra is próbálta magához venni áldozata tulajdonát, és az ellenálló asszonyt – aki fogta a táskáját – húzta magával a földön. Mivel a nő ennek hatására sem engedett a szorításból, ezért a tettes megpofozta, majd távozott a helyszínről.

A sértett – az elsődleges orvosi vélemény alapján – könnyű sérüléseket szenvedett.

A kiskunhalasi rendőrök rövid időn belül beazonosították és március 18-án kora délután elfogták T. Alexet. A 19 éves helyi férfit rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták és őrizetbe vették. A nyomozók előterjesztést tesznek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására.

A gyanúsított közel húszezer forintot és személyes okmányokat zsákmányolt volna, ha sikerrel jár.

 

 

<< Vissza az előző oldalra