Rendőrkézen a kábítószer-kereskedő

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A fonyódi rendőrök őrizetbe vették azt a 39 éves férfit, aki a gyanú szerint kábítószerrel kereskedett.

Az eljárás adatai szerint 2018. március 23-án kora délután a Balatonboglár külterületén végrehajtott közúti ellenőrzés során az egyenruhások igazoltattak egy szőlősgyöröki lakost, amelynek során a személygépkocsi átvizsgálásakor több mint 100 gramm kábítószergyanús növényi törmeléket találtak. A rendőrök az anyagot lefoglalták, a férfit elfogták és előállították a Fonyódi Rendőrkapitányságra.

A beszerzett adatok alapján a nyomozók a T. Sándort kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

Az üggyel összefüggésben további öt személy gyanúsítható megalapozottan kábítószer birtoklás vétség elkövetésével, akiket a rendőrök – szabadlábon hagyásuk mellett – szintén gyanúsítottként hallgattak ki. 

<< Vissza az előző oldalra