Rendőrségi akció a Hős utcában

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei komplex rendészeti és bűnügyi akciót hajtottak végre Budapesten, a Hős utcában.

A BRFK rendőrei a Készenléti Rendőrséggel együttműködve 2018. október 16-án komplex rendészeti és bűnügyi akció keretében intézkedtek Budapest X. kerületében, a Hős utcában. Az akció célja a kábítószerrel, illetve az új pszichoaktív anyaggal kereskedő személyek elfogása, valamint a terjesztői hálózat felszámolása volt.

A nyomozók az összehangolt akció eredményeként összesen 29 személyt állítottak elő kábítószerrel, illetve új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos bűncselekmények gyanúja miatt, akik között kettő körözött személy is volt.

Elszámoltatásuk folyamatban van.

<< Vissza az előző oldalra