Sérült lába buktatta le a betörőt – a rendőrök elfogták

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A II. kerületi rendőrök 3 órán belül elfogták azt a férfit, aki volt élettársa fodrászüzletébe tört be.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság II. kerületi Rendőrkapitányságán tett feljelentést egy nő 2020. szeptember 12-én, mert a kertvárosi fodrászüzletébe betörtek és onnan több mint 50 ezer forint értékű hajápolási szereket loptak el.

Amikor a rendőrök a helyszínre értek, az üzlet üvegezett ajtaját betörve találták, ami véres is volt, az elkövető azon keresztül jutott be a szalonba, ahonnan hajhabot, hajzselét, sampont, hajbalzsamot és hajlakkot vitt el.

Az adatgyűjtés során a rendőrök látókörébe került az 51 éves M. György, akit budapesti otthonában fogtak el. A rendőröknek feltűnt, hogy egy vérző seb van a férfi egyik lábán, aminek eredetére nem tudott egyértelmű választ adni.

M. Györgyöt a kerületi kapitányságra előállították és lopás bűntett miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi a gyanúsítotti kihallgatásakor elmondta, hogy részeg volt, amikor a bűncselekményt elkövette. M. György szabadlábon védekezik.

 

<< Vissza az előző oldalra