Súlyos testi sértés miatt felelnek

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni rendőrök még aznap elfogták a két férfit.

A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya súlyos testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást egy 18 és egy 26 éves férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2019. szeptember 21-én 4 óra 30 perc körül Debrecenben, a Simonffy utcán sétáltak, amikor előzetes szóváltást követően bántalmaztak egy férfit. A sértett a bántalmazás során 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök a helyszínre mentek, adatot gyűjtöttek, aminek eredményeként még aznap azonosították a bűncselekmény feltételezett elkövetőit. Az egyenruhások a bagaméri és hajdúdorogi férfit elfogták és előállították a rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták őket. Mindketten beismerő vallomást tettek.

<< Vissza az előző oldalra