Svájcban futtattak lányokat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
ORFK Kommunikációs Szolgálat

A rendőrök elfogták a bűnszervezet három magyarországi tagját.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) bűnszervezetben elkövetett üzletszerű kerítés és más bűncselekmények megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást R. János és társai ellen. A nyomozás adatai szerint a 47 éves férfi bűntársával, a 41 éves M. Ibolyával 2017 júliusától szervezte és irányította magyar állampolgárságú nők Svájcba történő utaztatását, akiket ott prostituáltként dolgoztattak. A bűnszervezet tagjai szerezték a kuncsaftokat és ők végezték a lányok ügyfelekhez történő kiszállítását is. A megkeresett pénz nagy részét a bűnözői csoport elvette a prostituáltaktól és a bevételből tartották el magukat.

A KR NNI az ügyben széleskörű együttműködést folytatott ­– az Europol és az Eurojust közvetítésével – a Bern Kantoni Rendőrséggel. Ennek eredményeképpen a nyomozók 2018. április 17-én több magyarországi helyszínen tartottak összehangolt akciót. Nyírteleken elfogták R. Jánost és M. Ibolyát, Tát településen pedig a 32 éves V. Gergőt, aki a lányok külföldre fuvarozását végezte.

A KR NNI munkatársai az elfogott személyeket gyanúsítottként hallgatták ki, majd R. Jánost és M. Ibolyát bűnügyi őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására, amelyet a bíróság elrendelt. V. Gergő a nyomozás során szabadlábon védekezik.

A Bern Kantoni Rendőrség két magyar és egy svájci állampolgárral szemben folytat büntetőeljárást, akiket már korábban őrizetbe vettek. A külföldi hatóságok két gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyeztek, egy személy ellen pedig lakhelyelhagyási tilalmat rendeltek el.

<< Vissza az előző oldalra