Szekrénybe bújt a rendőrök elől

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Előzetes letartóztatásban van az a férfi, aki ellen lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt javasol vádemelést a rendőrség.

Az 50 éves makói Cs. Pál ellen a Makói Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt adott ki elfogatóparancsot 2013. május 28-án. A férfi egyik rokona Újkígyóson lakik, ezért a Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei 2013. június 11-én ott is keresték. Az unokatestvére családi házához tartozó melléképületekben lopott szivattyúkat és két kanna benzint találtak. A házigazda azt mondta, hogy ezeket a dolgokat Cs. Pál vitte oda, de nem tudott róla, hogy bűncselekményből származnak. A nyomozók a házat is alaposan átvizsgálták, így találtak rá a körözött férfire, aki a hálószobában egy szekrénybe rejtőzött el a rendőrök elől. A férfit őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását, melyet a Békéscsabai Járási Ügyészség indítványára a Gyulai Járásbíróság elrendelt. A vádemelési javaslattal lezárt nyomozás adatai szerint a jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő férfi 2013 júniusában Gerendáson három helyről lopott. Szivattyúkat, traktor üzemanyag tartályából gázolajat, házi pálinkát, láncfűrészt tulajdonított el. A dolgok egy részét a rendőrök az újkígyósi házban megtalálták, lefoglalták, majd a tulajdonosoknak visszaadták. A Békéscsabai Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya a lopás bűntett miatt indult nyomozást lezárta, az ügy iratait Cs. Pál ellen vádemelési javaslattal 2014. január 17-én megküldte a Békéscsabai Járási Ügyészségre.  

<< Vissza az előző oldalra