Szerelemmel hitegette

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kunszentmiklósi nyomozók befejezték annak az ügynek a vizsgálatát, amelynek a gyanúsítottja szerelem ígéretével csalt ki pénzt egy sértettől.

 

Egy helyi nő tett feljelentést a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányságon 2018. június 7-én ismeretlen tettes ellen csalás miatt. Az asszony az egyik társkereső oldalon ismerkedett meg egy férfivel, aki kihasználva azt, hogy a neve teljes egészében megegyezik egy ismert személy nevével, politikusnak adta ki magát. Miután személyesen is találkoztak, a férfi elhitette a sértettel, hogy beleszeretett, és vele képzeli el az életét Floridában. A közös jövő megvalósításához – amerikai vízum beszerzése érdekében – a csaló pénzt kért a nőtől, aki át is adott neki 150 000 forintot. A Pest megyei gyanúsított ezután elérhetetlenné vált.

A feljelentés adatai alapján a nyomozók rövid időn belül beazonosították és elfogták a csalás vétség elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 35 éves férfit, aki az eljárás során szabadlábon védekezhetett.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Kunszentmiklósi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a napokban átadta az illetékes ügyészségnek.

<< Vissza az előző oldalra