Templomból lopott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 39 éves férfi az ecsegi templom perselyéből tulajdonította el az adományt.

A Pásztói Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást B. J.  39 éves ecsegi lakos ellen.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján a férfi 2015. november 20-án 11 óra és 12 óra közötti időben az ecsegi templom kulccsal bezárt, fa bejárati ajtaját kiszakította, majd egy asztalon elhelyezett pénzgyűjtő dobozból a pénzt kivette és a zsebébe tette.  Cselekménye közben őt három személy tetten érte, akik értesítették a rendőrséget. A helyszínre érkező járőrök a férfit elfogták és a rendőrkapitányságra előállítottak. A ruházat átvizsgálásakor a nyomozók B. J. nadrág zsebében az eltulajdonított pénzt megtalálták, azt lefoglalták, a férfit gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatását.

 

 

<< Vissza az előző oldalra