Természetvédelmi területre vitték a szemetet

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három férfit értek tetten a rendőrök Salgótarján közelében.

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába 2018. június 10-én 12 óra 40 perckor érkezett az állampolgári bejelentés, miszerint Vizslás-Újlak közelében ismeretlen személyek hulladékot rakodnak le.

A Salgótarjáni Rendőrkapitányság járőrei rövid időn belül a helyszínre értek, ahol tetten érték a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható L. Norbert 37 éves bátonyterenyei és L. György 24 éves, D. János 21 éves nagyecsedi lakosokat.

A beszerzett adatok alapján a három férfi a bejelentést megelőzően a Bükki Nemzeti Park természetvédelmi területén, Salgótarján közelében, egy tehergépjármű platójáról – engedély nélkül – egy köbméter építési hulladékot pakoltak le.

A rendőrök L. Norbertet és társait a rendőrkapitányságra előállították és hulladék gazdálkodás rendjének megsértése bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A hatóság tagjai a bűncselekmény elkövetéséhez használt eszközöket lefoglalták.

 

<< Vissza az előző oldalra