Tetten érték a rendőrök a termesztőket

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kondorosi, dobozi és békéscsabai férfiak termesztettek a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kendert Sarkadkeresztúron.

Kendert termesztett négy férfi Sarkadkeresztúron. Úgy gondolták, hogy a csendes, nyugodt kistelepülésen senki sem figyel majd fel rájuk, és az ültetvényükre. Egyikük, egy 27 éves kondorosi férfi ezért vásárolt ott egy házat, és megvette a termesztéshez szükséges magokat, eszközöket is. Ezután megbízta társait, hogy szereljék össze a növényeknek vizet, tápanyagot, fényt biztosító berendezéseket, majd vessék el a magokat és gondozzák az ültetvényt. A békéscsabai és dobozi férfiak 2020 februárjától rendszeresen jártak a házhoz, a kondorosi férfi pedig időnként megnézte, hogyan fejlődnek a növények. A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei azonban nem sokkal azután, hogy elkezdték a termesztést, kiderítették, hogy hová járnak, mit csinálnak. Így még azelőtt, mielőtt beért volna a termés és először szedhettek volna belőle, felszámolták az ültetvényt.

A békéscsabai nyomozók a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Közterületi Támogató Alosztályának rendőreivel 2020. április 7-én délután megjelentek a sarkadkeresztúri háznál. A három férfi éppen ott volt, tetten érték őket, ahogyan gondozták a növényeket. A rendőrök átkutatták a házat és az egyik szobában összesen 79 tő élő, a gyanú szerint kábítószert tartalmazó kendert találtak. Emellett lefoglalták a növények termesztéséhez szükséges eszközöket, magvakat is. Ezzel egy időben a kondorosi férfi házát is átkutatták, ott két kilogramm kábítószer gyanúját keltő növényi törmeléket találtak, amit máshonnan szerzett be. A Sarkadi Rendőrkapitányság a 21 és 27 éves dobozi testvérpár, valamint a 26 éves békéscsabai és 27 éves kondorosi férfi ellen kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indított.

<< Vissza az előző oldalra