Tetten érték a rongálókat

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti rendőrök elfogták azt a két férfit, akik festékszóróval a járdára feliratokat fújtak Erzsébetvárosban.

Az erzsébetvárosi térfigyelő központba 2019. március 20-án 11 óra 10 perckor érkezett bejelentés, hogy két férfi festékszóró flakonnal Budapesten a VII. kerület Kazinczy utcában több helyen is angol nyelvű feliratokat fújt a járdára. A rendőrök a bűncselekmény elkövetésén tetten ért két férfit elfogták és előállították a kerületi rendőrkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki őket és kezdeményezték bíróság elé állításukat.

Ellenük rongálás vétség megalapozott gyanúja miatt folyik az eljárás, szabadlábon védekeznek. A több, mint 50 helyen kifújt feliratokkal okozott kár értéke közel 500 ezer forint.​

<< Vissza az előző oldalra