Több hiba

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság

A személygépkocsi vezetője Kunmadarason elütötte a lányt, majd továbbhajtott. A rendőrök Túrkevén fogták el a gyanúsítottat.

A Karcagi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást R. Géza túrkevei lakos ellen. A 30 éves férfi 2019. április 17-én 19 óra 50 perc körül Kunmadaras belterületén elsodort egy úttesten átkelő gyalogost. A 14 éves kislány súlyosan megsérült. A közelben tartózkodó járőrök észlelték az esetet, azonnal a sérült segítségére siettek, miközben értesítették a Tevékenység-irányítási Központot. A rendőrök rövid időn belül azonosították a balesetet okozó járművet és annak vezetőjét. A Túrkevei Rendőrőrs járőrei lakóhelyén elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható túrkevei lakost és előállították a Karcagi Rendőrkapitányságra. Időközben azt is megállapították, hogy a férfit a hatóság eltiltotta a járművezetéstől, ezért járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt szabálysértési őrizetbe vették. A személygépkocsi rendszámtáblája sem felelt meg a jogszabályi rendelkezéseknek, ezért egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett elkövetése miatt is nyomozás indult.

<< Vissza az előző oldalra