Több mint 55 millió forint értékű speedet foglaltak le a fővárosi rendőrök Kőbányán

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A gyanú szerint egy 44 éves férfi, valamint 48 éves társa egy kőbányai lakásban akarták a kábítószer laborjukat “megnyitni” - elfogták őket a rendőrök.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2020. október 24-én kutatást tartottak egy kőbányai lakásban, mivel bűnügyi információ merült fel arra vonatkozóan, hogy ott egy férfi „speedet” állít elő.

A nyomozók a X. kerületi lakásban elfogták a 44 éves R. Jenőt, akinél 43 gramm speedet, valamint metamfetamin tartalmú kábítószer készítéshez alkalmas anyagokat találtak.

A lakásban tartott szemle során több mint 7 ezer euro, illetve több mint 1 millió forint került elő, valamint egy gépjármű indítókulcsa is, ami a közeli parkolóban lévő egyik autót nyitotta. A járműben a nyomozók egy fekete bevásárló táskát találtak, amiben több mint 7 kilogramm por állagú speed volt.

Ezzel egyidőben egy másik kőbányai helyszínen a férfi társát a 48 éves S. Norbertet is elfogták a nyomozók, aki korábban R. Jenőtől, annak kőbányai lakásánál több mint 11 kilogramm kábítószert átvett, majd autójával távozott. S. Norbert azért, hogy a lebukást elkerülje a kábítószert az autóból kidobta, melyet elfogása után a nyomozók egy parkoló autó alatt megtaláltak. A rendőrök az elfogáskor az autót is átkutatták, amelyben több, mint 1 millió forintot találtak.

Később S. Norbert vidéki lakásán szintén kutatást tartottak, ahol egy műanyag kannában közel 100 kilogramm folyékony anyagot, feltehetően kénsavat találtak, amely a lefoglalt kábítószer előállításának egyik alapanyaga.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IV. kerületi Rendőrkapitányság nyomozói S. Norbertet és R. Jenőt kábítószer-kereskedelem bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, majd - őrizetbe vételük mellett - előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

 

<< Vissza az előző oldalra