Traktorral ment tovább

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Jármű önkényes elvételével gyanúsítanak a mátészalkai rendőrök egy szamosszegi férfit.

A Mátészalkai Rendőrkapitányság jármű önkényes elvétele bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. R., 28 éves szamosszegi lakos ellen. A nyomozás adatai szerint a férfi 2019. február 8-án éjszaka egy ópályi telephelyre bement, ahol egy mezőgazdasági járművet az indítókulcsával beindított, majd a traktorral a telephely kerítésén áthajtva Nagydobos irányába megindult.

A rendőrök még a bejelentés napján, 2019. február 9-én otthonában elfogták a feltételezett tettest. A járműre, amit engedély nélkül vitt el a telephelyről, Nagydobos és Szamosszeg települések között találtak rá. A nyomozók a rendőrkapitányságra előállított 28 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki. Vallomásában elmondta, hogy éjszaka Mátészalkán mulatott, ahonnan gyalog indult Szamosszegre haza. Amikor Ópályiban a telephelyhez ért, és meglátta az udvaron a traktort, úgy gondolta, hogy azzal megy majd inkább haza, mivel már nem bírt továbbgyalogolni. A 28 éves gyanúsított az eljárás során szabadlábon védekezhet.

<< Vissza az előző oldalra