Úgy szárították, mint a ruhát

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök jelentős mennyiségű kábítószergyanús növényt foglaltak le egy püspökladányi házban.

A rendőröknek olyan információjuk volt, hogy egy püspökladányi házban az ott élők kábítószert termesztenek, ezért 2019. október 18-án a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály munkatársai helyi kollégáikkal közösen végeztek kutatást az ingatlanban.
A nyomozók a ház szinte minden helyiségében kábítószergyanús növényi származékot találtak, valamint a termesztéshez szükséges eszközöket, anyagokat, berendezéseket foglaltak le. 
A megalapozott gyanú szerint a lakók nemcsak a házban tartottak kábítószert, hanem az ingatlan hátsó kertjében egy közel száz tő marihuánából álló ültetvényt is termesztettek.
A Püspökladányi Rendőrkapitányság munkatársai a nőt és lányát elfogták, majd gyanúsítottként kihallgatták.
A nyomozó hatóság a 40 éves budapesti és a 66 éves püspökladányi lakost jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vette és előterjesztést tett letartóztatásuk indítványozására.
A Debreceni Járásbíróság 2019. október 21-én elrendelte a gyanúsítottak letartóztatását.
 

<< Vissza az előző oldalra