Új pszichoaktív anyaggal kereskedtek – öten őrizetben

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A BRFK nyomozói három különböző helyszínen fogták el a bűnszövetség tagjait.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság rendőrei a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével együttműködve 2019. március 12-én Budapesten a VIII., Corvin sétányon, illetve a XVIII., Darányi Ignác utcában egy időben fogták el az új pszichoaktív anyaggal kereskedő bűnszövetség négy tagját.

A nyomozók a Corvin sétányon lévő társasház két lakásában történt egyidejű rajtaütés során a 38 éves L. Gyulát, a 36 éves H. Mariannát, illetve a 20 éves L. Gyulát elfogták és ezt követően mindkét lakásban kutatást tartottak. A kutatás során összesen 288 szál töltött cigarettát, közel másfél ezer üres cigarettahüvelyt, a cigaretták töltéséhez használatos eszközöket, közel 11 gramm kábítószergyanús sárga port, valamint több mint hatszázezer forintnyi készpénzt találtak és foglaltak le.  A rendőrök a lakásban talált tárgyi bizonyítási eszközökön túl lefoglaltak még egy Mercedes terepjárót is, melyet a gyanú szerint az elkövetők a bűncselekmények elkövetéséhez használtak.

A rendőrök a Corvin sétányon végrehajtott elfogással egyidőben Budapest XVIII. kerületében, a Darányi Ignác utcában elfogták a bűnszövetség negyedik tagját, a 31 éves K. Dezsőt. A rendőrök ebben a lakásban is kutatást tartottak, ahol négy tasakban szintén kábítószergyanús fehér port, feltehetően ugyancsak kábítószerrel szennyezett papírpénzt, illetve fecskendőket és cigaretta készítéséhez használatos eszközöket foglaltak le.

A pestszentlőrinci nyomozók a bűnszövetség ötödik tagját a 38 éves N. Róbertet Budapesten, a Határ úti metró megálló közelében még aznap délelőtt szintén elfogták.

A bűnszövetség tagjait – akiknek elfogásában a Terrorelhárítási Központ műveleti egységén túl a pestszentlőrinci nyomozók, valamint a BRFK felderítői és Bűnügyi Bevetési Osztályának nyomozói is részt vettek – előállították, gyanúsítottként hallgatták ki és őrizetbe vették.

Ellenük a BRFK XVIII. kerületi Rendőrkapitányság bűnszövetségben elkövetett új pszichoaktív anyaggal kereskedés miatt indított nyomozást.

 

<< Vissza az előző oldalra