Újabb elfogás a németországi betöréssel kapcsolatban

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztálya Budapesten fogta el a 46 éves gyanúsítottat.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2018. január 4-én 22 órát megelőző időpontban Németország területén két magyar-román kettős állampolgárságú férfi egy lakásból páncélszekrényt tulajdonított el. A megszerzett zsákmányt az elkövetés helyének közelében, egy erdős területen felfeszítették, abból ékszereket, valamint egy Winchester típusú vadászpuskát és három forgótáras maroklőfegyvert is elloptak.

A menekülő járművel a tettesek Hegyeshalomnál az ellenőrzést kikerülve Magyarország területére hajtottak. A jármű az M1-es autópálya 67-es kilométerszelvénynél lehajtott az autópályáról és Tata irányába ment tovább. A 8139-es számú út 2-es kilométerszelvényében a jármű az úttestről letért és a szántóföldre hajtott. A tatai járőrök a jármű közelében elfogták a két menekülő 38 éves férfit.

1

A bevezetett nyomozati cselekmények során a Készenléti Rendőrség Bevetést Támogató Osztálya 2018. január 11-én 20 órakor Budapesten elfogott egy 46 éves férfit, aki a bűncselekménnyel összefüggésbe hozható. Őt a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, ahol a nyomozók lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfit őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásának indítványozására.

 

<< Vissza az előző oldalra