Újabb régiós körözési akció Budapesten - hetedik hullám

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A fővárosi rendőrök ezúttal Újpesten, Újbudán, a XVIII. kerületben és Csepelen tartottak ellenőrzést és összesen 60 embert fogtak el.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Célkörözési Osztálya, a Közrendvédelmi Főosztállyal, a Bűnügyi Bevetési Osztállyal és az érintett kerületek rendőrkapitányságának munkatársaival együttműködve 2019. november 28-án ismételten összehangolt és egyidejű ellenőrzést tartott. Az ellenőrzés súlyozottan Budapest négy kerületére koncentrálódott, de a rendőrök a főváros egész területén, valamint vidéken is hajtottak végre intézkedéseket.

A BRFK rendőrei összesen 60 embert fogtak el, akiket elsősorban bűncselekmény elkövetésének gyanúja, illetve szabadságvesztés letöltésének elmulasztása miatt köröztek a hatóságok.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság az elkövetkező időszakban is folytatni fogja a 2019-ben bevezetett körözési akcióit, amelynek hét hullámában eddig összesen 413 körözöttet fogtak el.​

<< Vissza az előző oldalra