Ültetvény a pincében - előzetesben a kábítószer termesztő (videóval frissítve)

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Veszprémi Járásbíróság elrendelte az előzetes letartóztatását annak a 40 éves győri lakosnak, aki a megalapozott gyanú szerint egy bérelt felsőörsi pincében kábítószert termesztett.

Mint arról korábban hírt adtunk, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársainak információi alapján a Veszprém megyei nyomozók és a Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály rendőrei 2017. szeptember 8-án hajnalban közösen intézkedtek egy felsőörsi ingatlannál a 40 éves N. László, a 34 éves L. József Milán és a 21 éves L. Olivér győri lakosokkal szemben. A rendőrök az N. László által bérelt felsőörsi pincében tartott helyszíni szemle során több mint 100 tő kábítószergyanús növényt találtak, melyek az előzetes szakértői vélemény alapján cannabis növények.

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya N. László ellen kábítószer birtoklása bűntett, L. József Milán és L. Olivér ellen kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást.

előzetes letartóztatásba került

kábítószergyanús növény

kábítószergyanús növény

A nyomozók előterjesztést tettek N. László előzetes letartóztatásának indítványozására, melyet a Veszprémi Járásbíróság 2017. szeptember 10-én elrendelt. L. József Milán és L. Olivér az eljárás során szabadlábon védekezik.

<< Vissza az előző oldalra