Ütötte és rúgta

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A győri rendőrök súlyos testi sértés kísérlete bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt fogtak el egy 22 éves férfit.

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2019. szeptember 11-én 23 óra körül, miszerint Győrben a Tompa utcában bántalmaznak egy járókelőt. A járőrök egy 21 éves helybéli lakost találtak a helyszínen, aki a földön térdelt és közelében három férfi tartózkodott, akiket az egyenruhások igazoltattak. A sértett a rendőröknek elmondta, hogy hazafelé tartott, amikor egy mellé érkező autóból kiugrott egy korábbi ismerőse, és előzetes szóváltás nélkül ököllel többször arcon ütötte, amitől ő a földre rogyott. A bántalmazó ezt követően a földre került férfi testébe többször is belerúgott.

A rendőrök a 22 éves K. Márkot a helyszínen elfogták, és a Győri Rendőrkapitányságra előállították, ahol őt a nyomozók súlyos testi sértés bűntett kísérlete elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

<< Vissza az előző oldalra