Vidékre vezettek a szálak

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Budapesti Rendőr-főkapitányság

A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói Lovasberényben fogtak el két fővárosi betörőt.

A 39 éves budapesti R. Elemér és 48 éves társa A. Dénes 2019 áprilisában került a BRFK Vagyonvédelmi Osztály nyomozóinak látókörébe. A Bűnügyi Bevetési Osztály munkatársai 2019. április 11-én a Fejér megyei Lovasberény külterületén tartóztatták fel a két férfit, miután egy székesfehérvári lakásba betörtek, ahonnan 610 ezer forint értékben vittek el ékszereket és karórákat.

Amikor a rendőrök átvizsgálták a két férfit, a 48 éves A. Dénes alsónadrágjából előkerültek az ékszerek és a nagy értékű órák, illetve a pénztárcájában volt az ellopott 240 ezer forint is. 

A nyomozók az autóban megtalálták azokat az eszközöket, amelyeket a lakásbetöréshez használt a páros. R. Elemért és A. Dénest előállították és gyanúsítottként hallgatták ki.

Amikor a rendőrök a két férfi lakásán kutatást tartottak, további – feltehetőleg bűncselekményből származó – ékszereket, ruhákat és mobiltelefonokat találtak. A rendőrök a bűncselekmény elkövetéséhez használt Alfa Romeot lefoglalták.

A BRFK Vagyonvédelmi Osztálya R. Elemér és A. Dénes ellen lopás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást, a bíróság pedig letartóztatta őket.

<< Vissza az előző oldalra