Visszakerült Bogyó a gazdáihoz

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A tamási rendőrök rövid időn belül megtalálták az ellopott értékes kutyát.

Egy 28 éves nő tett bejelentést 2022. február 24-én délelőtt, hogy a Tamásiban lévő lakásuk  udvarából február 20-án délután valaki kicsalogatta, majd elvitte a 300.000 forintért vásárolt Yorki fajtájú kutyájukat. Elmondta, hogy az interneten olyan információt kapott az egyik ismerősétől, hogy az ebet egy fiú lopta el. Látta, ahogy megfogta, beült vele egy szürke autóba és elment.

A tamási rendőrök tanúként kihallgatták az információt adó személyt, akitől sikerült megszerezni a kocsi rendszámát is. Ennek ismeretében felkeresték az üzemeltetőjét, egy 23 éves hőgyészi nőt. A nála megtartott kutatás során megkerült a bejelentőtől ellopott Bogyó névre hallgató házikedvenc, ami kis idő múlva visszakerült boldog gazdáihoz.

A hölgy elmondta, hogy az ebet a 15 éves fiútestvére hozta valahonnan még 20-án délután, amikor az ő kocsijával együtt voltak Tamásiban bevásárolni. Mivel a testvére egy gyermekotthon lakója, ezért az állatot oda nem vihette magával. Őt és élettársát kérte meg, hogy viseljék gondját, amit ők nem szívesen, de elvállaltak.

A nyomozók a későbbiekben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a fiút. A bűncselekmény elkövetését beismerte és részletes vallomást tett. 

Az ügyben a Tamási Rendőrkapitányság tovább folytatja a vizsgálatot.

<< Vissza az előző oldalra