Whiskyt és bort lopott

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Üzletszerűen elkövetett lopás miatt indult büntetőeljárás egy 40 éves vecsési férfi ellen, a Várpalotai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.

Az eljárás adatai alapján egy várpalotai üzlet alkalmazottja 2018. július 4-én tett bejelentést a rendőrségre, hogy az áruházból egy ismeretlen személy két üveg szeszes italt tulajdonított el. A tettes a termékekről eltávolította az áruvédelmi eszközt, majd az üvegeket a ruházatába rejtette és a pénztártól fizetés nélkül távozott.

Az adatgyűjtés eredményeként a rendőrök azonosították a feltételezett elkövetőt, egy 40 éves vecsési lakost, akit a nyomozók 2018. december 17-én hallgattak ki gyanúsítottként. A férfi beismerte a bűncselekmény elkövetését és elismerte továbbá azt is, hogy 2018 novemberében egy soproni üzletből is több üveg szeszes italt akart eltulajdonítani. A férfi ellen üzletszerűen elkövetett lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

A nyomozás vizsgálati szakaszában a Várpalotai Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az illetékes ügyészségnek.

 

<< Vissza az előző oldalra