Rendszámokat árult a neten
Az újpesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hamis rendszámokat, illetve a rendszámokhoz tartozó hamisított érvényességi matricákat árult az interneten.
Az újpesti nyomozók befejezték annak a férfinak az ügyét, aki hamis rendszámokat, illetve a rendszámokhoz tartozó hamisított érvényességi matricákat árult az interneten.
Egy tatai pihenőhelynél lévő töltőállomásról, tizenegy darab motorolajat lopott el a szoknyájába rejtve egy 25 éves gyáli nő. A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát.
Az “unokázós” bűncselekmények felderítésére alakult budapesti nyomozócsoport elfogta azt a nőt és férfit, akik több mint hatmillió forintot csaltak ki egy idős asszonytól.
A Kapuvári Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A tatabányai rendőrök a tűzoltók segítségével jutottak be a lakásba, ahol a körözött férfi tartózkodott.
A gyanú szerint a ceglédi férfi négy autóbuszt rongált meg, közel másfél millió forint kárt okozott, és az egyik buszt használni is akarta.
A zalaegerszegi nyomozók rövid időn belül azonosították és elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható négy személyt.
A bajai rendőrök őrizetbe vették azt a sükösdi férfit, aki a gyanú szerint hat bűncselekményt követett el közel egy hónap alatt.
A tatai nyomozók egy kábítószer-kereskedőt és öt fogyasztót fogtak el.
A tolnai férfit gyanúsítottként hallgatták ki a rendőrök.