A komáromi vízirendészet múltja

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Zsaru Magazin

Komárom számos érdekességet rejt a hajózásról, a hajóépítésről és vízirendőrségről is.

Századokon át jelentős katonai és kereskedelmi központnak számított. Minderről Legát István, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Komáromi Vízirendészeti Rendőrőrs nyugállományú főtörzszászlósa, egyben komáromi helytörténész beszél, és mutatja be gyűjteményének egy részét.

Dél-Komárom területén a közelmúltban végzett gátépítés során számtalan őskori, római és Árpád-kori lelet került napvilágra. A munkálatokat naprakészen követve Legát István a fellelt tárgyakat összegyűjtötte és katalogizálta, majd a 2700 darabos gyűjteményt a városnak ajándékozta. Ezekből a legszebb tárgyak a komáromi Klapka György Múzeumban és a koppánymonostori Dózsa György Művelődési Házban tekinthetők meg. A part menti leletekből szépen követhetők a dunai vízi úton történő kereskedelmi kapcsolatok hálózatai.

Az őskori kézi őrlőkövek anyaga és kivitelezése azonos a Neszmélyen és Ács-Vaspuszta partszakaszán létesült telepeken használtakéval. A Duna a Római Birodalom idején is fontos kereskedelmi útvonal volt. Az emberi erővel végzett hajóvontatást és a réveken való áthaladást a határvonal, a limes őrzésére kijelölt légiók felügyelték. A szőnyi városrész területén helyezkedett el Brigetio katonai erődje és a hadikikötő a polgárváros és a polgári kikötő mellett. Az egykori élénk kereskedelemről tanúskodik egy római hajót ábrázoló plomba is.

Magyarországon már 1233 előtt kiépült a Duna vonalát követő hajóvontató út. A hadra kelt seregek hosszú távú élelmezése csak vízi úton volt lehetséges. Az élénk kereskedelemről tanúskodik az egykori Rév-Komárom – a mai Csillagvár és a kutyaiskola, valamint a Vág-torkolat által határolt terület – településen fellelt XII. századi rézpénz is.

Egy érdekes eseményből tudhatjuk, hogy már akkor szabályozták a réveken való átjutást és annak díjazását. Nesz­mélyen egy helyet akasztóhegynek neveznek. A szájhagyomány szerint Mátyás király oda akasztatta a rév bérlőjét, aki a törvényesnél magasabb árral zsarolta és börtönbe vettette a fizetni nem tudókat. A hajóút jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy I. Ferdinánd a XVI. században a Visegrád–Bécs-szakaszon épülő hajóvontató út elkészítésére útmestert jelölt ki.

 

A NASZÁDOSOK FELADATAI

A komáromi várőrség legnépesebb, legjellegzetesebb alakulatát a török időkben a naszádosok, vízi hajdúk vagy sajkások képezték. Hajójuk, a naszád 1456-ban jelent meg a magyar vizeken. 23-24 m hosszú, 4,5 m széles, 1,1 méter merülésű, hegyes orrú, lapos fenekű hadihajó volt. Árbóccsúcsán fecskefarok alakú, piros vagy piros-fehér színű lobogó lengett. Mozgékonysága és előnyös tulajdonságai miatt annyira megkedvelték, hogy az egész Duna-szakasz védelmét kizárólag naszádokra alapozták. A naszádosok feladata volt a hajóhidak biztosítása, a vízi út felügyelete, a kereskedelem ellenőrzése és az ellenséges hajók elfogása. A katonai feladatkörön kívül rendészeti feladatokat is elláttak. Egy Dél-Komáromban fellelt, DMOL monogramos téglajegy egy, a naszádosok által kísért szállítmányról tanúskodik. A rövidítés a XVII. században élt Daniel Müller Oberstleutand (alezredes) győri főkapitány-helyettesre utalt. Komárom a győri várkapitányság alá tartozott. A tősgyökeres komáromi családok leszármazottai büszkén hangoztatják, hogy őseik naszádosok voltak.

A XIX. században a fuvarozásra szakosodott szekeresgazdák végezték a hajóvontatást. Saját bandériumuk és viseletük volt. A gabonaszállító hajók eljutottak Linzig és Ulmig is. A hajóvontatás számos veszélyforrást rejtett. Nagyfokú jártasságot követelt a kapitánytól és a hajóvontatóktól. Ezen időszakból sok gabonaszállítmány plombáját őrzi Legát István gyűjteménye.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a Mészáros hadigőzöst a felső szakaszra, Gönyűre rendelték. Őrposztot és forgalom-ellenőrzési feladatokat látott el. A szabadságharc leverése után megindult a komáromi erődrendszer kiépítése. A déli hídfő erődrendszere biztosította a hajóvontató útvédelmét. A keleti és nyugati hajóvontató ellenőrző pont is fennmaradt.

– Egyedülálló módon megőrződött a Monostori Erőd XIX. századi hadikikötője is. Innen számtalan relikvia került napvilágra. E tárgyak is megtekinthetők kiállításomban – emelte ki a főtörzszászlós. – Szakmai kötődésből megpróbáltam ezeket a relikviákat összegyűjteni, egyben kiállításokba rendezni és bemutatni. Az erődben több tárlatom is látható, ezek neves mesterségekhez köthetők.

– Komáromban a rendészeti és kadétképzést folytató Kempelen Farkas Szakközépiskolában egyenruha-kiállításom látható. A fő helyen a vízirendészeti egyenruhák szerepelnek – tette hozzá a helytörténész. – A Komáromi Vízirendészeti Rendőrőrsön és a Komáromi Rendőrkapitányságon csapatmúzeumot alakítottam ki. Megtekinthetők a zsandárok, pandúrok, csend­őrök relikviái is. Mindkét helyszínen bemutatom a rendészeti feladatokat ellátó előd- és társszervek munkáját is.

Munkásságát nemzetközi, lovagrendi elismerésekkel, oklevelekkel és önkormányzati díjjal jutalmazták. A járvány előtt az aranymosás témakörében tartott hagyományőrző foglalkozásokat, ezeket jelenleg szüneteltetni kell. Történelmi témakörökben is vezetett foglalkozásokat.

 

A RÉVKAPITÁNYSÁGOK

1921-ben állították fel a Magyar Királyi Folyam­őrséget, amelynek a közbiztonság fenntartása és a vízirendészeti szabályok betartatása volt a feladata. Az ország álló- és folyóvizeinek területét a révkapitányságok, azaz a középfokú szakhatóságok között osztották fel. Alárendeltségükbe tartoztak a révőrségek, amelyek a vízirendészet gyakorlati teendőit végezték. 1927-ben a vízmagasság közepes szintet ért el, majd december közepén hirtelen lehűlés következtében a Duna befagyott. A jégzajlás által meglepett hajósok menekültek ugyan, azonban egyes hajók mégis áldozatul estek – derül ki az akkori feljegyzésekből.1934-ben úgynevezett folyami-tengeri hajók jelentek meg a Dunán. Emiatt szigorították a határállomásokon és a hajókon az egészségügyi szolgálatot. A folyami egészségügyi rendészet ellátását is a folyamőrség végezte. 1935-től a révkapitányságok a csónakforgalmat motoros járatokkal ellenőrizték.

A II. világháború alatt a vízirendészet, a révhatóság feladatkörét a Magyar Királyi Rendőrség szakigazgatási szervezetében újonnan létrehozott vízirendészeti szakszolgálati ág szervezeti egységei vették át. Érdekesség, hogy a folyamőrségnél és a Magyar Királyi Honvéd Folyamerőknél a rendfokozatot a zubbony és a köpeny ujjának az alján viselték – ez még a Monarchia haditengerészeténél volt megszokott –, melyet vitézkötéssel szegélyezett, sötétkék posztóhajtókán helyeztek el. A sávok színe és vastagsága jelölte a rendfokozati csoportot, a számuk pedig azon belül a konkrét rangot.

– Sok mindent meg lehetett tudni Rigó Ernő anyagából, amit a kutatásaim során találtam meg – tette hozzá Legát István. – A Gönyűi Rév­kapitányság állományában teljesített szolgálatot, és az ő hagyatékából maradtak fenn fényképek is. Ezekből is megtalálható egy-két gyöngyszem többek között a vízirendészeti rendőrőrs épületében.      

KUN MÓNIKA
FOTÓ: BÉRES ATTILA, LEGÁT ISTVÁN

<< Vissza az előző oldalra