Baleset szemtanúit keresi a Szegedi Rendőrkapitányság

Létrehozás dátuma:
Feltöltő szerv:
Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 06010/1783/2020. bűnügyi számon folytat nyomozást közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint a sértett 2020. június 8-án 17 és 18 óra között biciklivel közlekedett Szegeden, a Roosevelt téri kerékpárúton, a Dóm tér felől a Híd utca irányába. Vele azonos irányba haladt egy ismeretlen személy egy ismeretlen gyártmányú és forgalmi rendszámú, kék színű személygépkocsival. A Belvárosi hídhoz érve, a személyautó a kanyarodó sávban keresztezte az egyenesen haladó kerékpáros útját. A gépjármű vezetője az ,,Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtábla ellenére nem adott elsőbbséget a biciklisnek, aki azért, hogy az ütközést elkerülje intenzíven fékezett, majd elesett. A személyautó vezetője nem lassított, nem állt meg, jobbra kanyarodva a híd felé távozott. A sértett a baleset következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A rendőrség kéri, hogy aki a balesettel kapcsolatban érdemi információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon. Bejelentés tehető a 06-62-562-400-as telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanú zöldszámán, illetve a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

<< Vissza az előző oldalra